13. rész ~ Zope Georgana

Nem igazán vettem ki a részem a beszélgetésből, sőt az esti buliról is leléptem. Nagyon szarul voltam, amint hazaértem, a mosdóba rohantam és hánytam. Kerestem valami gyógyszert hányinger ellen, aztán ledőltem a kanapéra aludni. Aznap éjjel alig bírtam aludni, óránként felébredtem arra, hogy hányingerem van… vagy épp fulladozok.

Másnap felhívtam Darlene-t, hogy el tudna-e jönni velem dokihoz, de nem vette fel. Így gondoltam felhívom Sophie-t, hátha… ő már felvette.

-Mondd! –szólt bele kómás hangon.

-Felébresztettelek? –kérdeztem halkan.

-Ja, de nemgáz, amúgy is fel akartam kelni. –mondta.

-El tudnál jönni velem dokihoz? –a fotel oldalát rugdostam közben.

-Nem lettél jobban? –hallottam, hogy már kissé felébredt.

-Nem… ami azt illeti, pont hogy rosszabbul vagyok. –a hangom elcsuklott és megint a mosdóban kötöttem ki. A telefon kiesett a kezemből, le a földre, én pedig térdre zuhantam a wc előtt. Hihetetlen, hogy mennyit képes az ember hányni még úgy is, hogy semmi nincs a gyomrában. Miután végre elmúlt a rosszullét –bár tudtam, csak egy kis időre lett vége-, megbeszéltem Sophie-val, hogy a kocsma előtt találkozunk, be kell ugranom szólni Victor-nak, hogy szabit veszek ki.

Sophie-val csöndben sétáltunk egymás mellett, én próbáltam nem rosszul lenni, ő pedig láthatóan nem tudott mit mondani. Amikor odaértünk a dokihoz, megszólalt a telefonja, szóval kiment telefonálni, engem pedig abban a pillanatban behívott az orvos.

-Szóval Miss… Georgana, mi a panasza? –nézett rám a doki a székében ülve.

-Pár napja szédülök, rossz a kedvem, ok nélkül… hányingerem van, és nem múlik el. –soroltam.

-Értem. –mondtam, majd megvizsgált. Elküldött vérvételre, de közölte, hogy van egy sejtése, mi bajom van.

-A tünetek alapján azt kell mondjam, maga terhes. –nézett rám komoly arckifejezéssel.

-Nem, az nem lehet. Mindig védekezünk a… partnereimmel. –próbáltam visszagondolni, a legutóbbi alkalmakra, de igazából nem emlékszem, hogy használtunk volna gumit.

-Szed fogamzásgátlót? –kérdezte.

-Nem… -hirtelen a földet kezdtem bámulni, legszívesebben elsüllyedtem volna szégyenemben. 21 éves vagyok, és valószínűleg terhes, ráadásul nincs komoly kapcsolatom, soha nem is volt.

Még mondott pár dolgot, aztán kimentem, Sophie abban a pillanatban felpattant, ahogy kiléptem az ajtón.  Mondtam neki, hogy előbb menjünk be egy patikába, aztán utána már hazamehet… viszont amikor a patikában terhességi tesztet kértem a nőtől, Sophie hatalmas szemekkel és leesett állal nézett rám.

-TERHESSÉGI TESZT? –nem tudtam eldönteni, hogy dühös vagy meglepett.

-A doki szerint terhes vagyok, de még nembiztos. Ha igen, akkor nem kell semmilyen vizsgálat. –sóhajtottam.

-Haza kísérlek, és megvárom, amíg kiderül, oké? –egyáltalán nem lettem jobban, de jól esett, hogy nem leszek egyedül.

Hazafele szintén egy mukkot se szóltam, Sophie viszont végig beszélt. Mindenről, csak hogy ne gondoljak a terhességre. Egyből a fürdő felé vettem az irányt, és elolvastam a dobozt, hogy működik. Pozitívot vagy negatívot mutat, így nem lesz nehéz rájönni, terhes vagyok-e vagy sem. A dobozon azt írták, kb. 5 percig kell várni, hogy megjelenjen az eredmény. A lábammal doboltam a padlón, és már Sophie is türelmetlenkedett, mivel bezárkóztam. Végre letelt az idő, és a tesztet bámultam. Kinyitottam az ajtót, ami előtt barátnőm állt.

-Na? –nézett felváltva rám és a kezemben lévő tesztre.

-Pozitív. –nyeltem egy nagyot, majd kimentem a konyhába, hogy kidobjam a fenébe ezt a szart.

-És szerinted kitől van? –nézett rám, miközben a fotelba zuhantam.

-Hát, mostanában csak Johnny-val meg Pete-tel voltam. –bámultam a plafont.

-Tuti nem Johnny-tól van… -mondta, majd egyből a szája elé kapta a kezét.

-Miért? –néztem rá.

-Hát, mert… vele csak nemrég voltál, azt biztos nem mutatná még ki semmilyen terhességi teszt. –mondta.

-Igaz… megölöm Pete-et. –amint kimondtam, megcsörrent a mobilom. Nem néztem meg ki volt, egyből kinyomtam. Sophie főzött teát –mert teát mindig tartok itthon, ha úgy alakul, hogy nincs nyugtatom, akkor a tea is megteszi-, majd miután megittam egy egész csésze teát, elment. Én pedig egész nap olvastam valami pszichológiai regényt, de nagy valószínűséggel bealudtam olvasás közben, mert arra ébredtem, hogy csengetnek.

Nagy nehezen odacammogtam az ajtóhoz és kinyitottam. Nagy meglepetésemre Johnny állt előttem. Minimum Darlene-re számítottam, alig beszéltünk mostanában.

-Szia! Sophie nem mondott semmit, hogy hogy vagy, és gondoltam megnézlek. –mosolygott.

-Gyere be. Kérsz valamit? –kérdeztem unottan, majd levágódtam a kanapéra. –Nyugodtan szolgáld ki magad, nekem most nincs erőm hozzá.

-Mit mondott a doki? Mi bajod van? –mintha nem mondtam volna semmit. Tényleg csak az érdekelte, mi van velem.

-Nem lényeg, rendbe fogok jönni. –hazudtam.

-De mégis mit mondott? Elküldött vizsgálatokra? Vagy valamit…? –nézett rám a fotelből.

-Nem beszélhetnénk másról? –kérdeztem, majd bekapcsoltam a tv-t, és igyekeztem nem foglalkozni a további „Mondd már el miért vagy beteg” kérdéseivel, bár kezdtem unni, és kezdett idegelni, de nem akartam elmondani neki.

-Terhes vagyok baszdmeg! –üvöltöttem neki sírva. Amint rá néztem, még jobban bőgtem, nem akartam, hogy a srácok közül bárki is megtudja.

-Pete-től, igaz? –nézett rám dühösen.                                 

-Az mindegy. –mondtam, és továbbra is sírtam. Csak nézett rám, láttam a szemében, hogy szánalmasnak tart, éreztem, hogy kezd egyre jobban undorodni tőlem. Aztán felállt, egy szó nélkül és az ajtó felé vette az irányt. Próbáltam maradásra bírni, megragadtam a karját, de olyan erővel húzta ki a kezeim közül, hogy majdnem elestem. Becsapta maga után az ajtót, én pedig nekidőltem és lecsúsztam a földre. És csak sírtam… megállás nélkül, egyre jobban.

írta pandaa